Az Agri Kulti Kft. 2010-ben alapított független, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó nonprofit gazdasági társaság. Tevékenységeink fókuszában fenntartható élelmiszerláncok kutatása, modellezése és megvalósítása áll.
Az Agri Kulti 2011 óta működik a fenntartható mezőgazdaság- és gasztronómia határterületein.
Legfontosabb célunk a város-vidék kapcsolatok megerősítése olyan rövid ellátási láncok kiépítésével, amelyek ökológiailag és gazdaságilag is életképesek. A fenntartható értékláncok innovatív, üzleti alapú modelljeire koncentrálva dolgozunk ki és valósítunk meg kutatás-fejlesztési projekteket. Megoldásokat keresünk a HORECA szektor szereplői számára, helyi önkormányzatoknak adunk tanácsot, emellett pedig for-profit vállalkozásokat hozunk létre. Az így szerzett tapasztalatainkra építve vagyunk aktívak különböző nemzetközi együttműködésekben, elsősorban Horizon2020 kutatási programokban.
Hiszünk a kisléptékű gazdaságokban és abban, hogy a vidék képes saját magát és a városokat fenntartható módon ellátni, megfelelve a magas minőségi és élelmiszerbiztonsági elvárások mellett a teljes átláthatóság kritériumának.
Az Agri Kulti alapítója. A helyi forrás alapú gazdaságfejlesztés, a rövid ellátási láncok, a bioregionalitás és a fenntartható élelmiszer-rendszerek területein tevékenykedik 2010 óta – Város és Vidék kapcsolatának újraértelmezésén dolgozva. A kutatás és modell-alkotás nyomán for-profit vállalkozások létrehozásában is aktívan részt vesz.
Az elmúlt 10 évben különböző természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi és térségfejlesztési szervezetek hazai- és nemzetközi projektjeiben működött közre. Ebből az operatív irányból lát rá leginkább a környezeti fenntarthatósággal és fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos ügyekre. A kezdetektől az Agri Kulti kutatója, számos projekt koordinátora és menedzsere.
PhD kutatásának témája fogyasztói preferenciák vizsgálata rövid ellátási láncokon belül. Sokat dolgozott természetvédelmi területen, társadalmi és ökológiai rendszerek rezilienciáját vizsgálva. Kiemelt fókuszterületei az ökoszisztéma szolgáltatások kutatása, fenntarthatósági hatástanulmányok készítése és a fenntarthatósággal kapcsolatos oktatási módszerek széles köre.
Projektvezető és kutató – szociológus
Alapszakon az ELTE szociológia képzésén végzett, majd egy évet a Connecticut-i Trinity College-on töltött, mesterszakos diplomáját pedig 2020-ban szerezte meg a CEU Gender Studies szakán. Eddigi kutatásaiban a nemek közötti oktatási és munkaerőpiaci egyenlőtlenségekre fókuszált, de a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a gasztronómia kiemelt érdeklődési körébe tartoznak.
Kutatási asszisztens
Szociológia szakon szerzett mesterdiplomát. A zsámboki Bolvári Biokert alapítója és tulajdonosa, működtetett CSA alapú dobozrendszert és bevásárló közösséget is. Közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik a fenntartható mezőgazdálkodás és a rövid ellátási láncok területén. Szabadidejében szezonális recepteket alkot és saját zöldségekből készít innovatív termékeket.
Ökológiai gazdálkodási mérnökként végzett a gödöllői agráregyetem Környezet- és tájgazdálkodási intézetében, azóta pedig itt (ma már MATE) folytatja doktori tanulmányait, a kutatása során pedig különböző gazdálkodási rendszerek fenntarthatóságát és ökoszisztéma-szolgáltatásaikat vizsgálja. A kutatás mellett gazdálkodik és civilkedik. Több agroökológiai, permakultúra és fenntarthatósági témájú kutatási projektben vesz részt. 2015-ben végezte el a Permakultúra Tervezői Képzést (PDC) és permakultúra szakértőként, oktatóként és tervezőként is dolgozik.
A MATE környezettudományi doktori iskolájának hallgatójaként a terepi jelenlét és tapasztalatszerzés megszállottja. Számos agrár-szociális vidékfejlesztési és helyi forrás alapú gazdaságfejlesztési kutatás résztvevője és koordinátora. Olyan főbb kérdések foglalkoztatják, hogy miként lehet a periférikus, leszakadó térségekben javítani a társadalmi-szociális közállapotokon és értelmes, értékteremtő, alternatív termelő tevékenység beindításával a lokális gazdaságot újraalkotni, megerősíteni.
Ha bármilyen kérdésed van, vagy azt gondolod, tudnánk együtt dolgozni, töltsd ki ezt az űrlapot vagy vedd fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben! Hamarosan válaszolni fogunk.
Copyright © 2022 agrikulti.hu, All rights reserved
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |